2018 nyarán az 1 Krónikák könyvét olvastam az Egyszerű fordításból (Efo Biblia), ahol Dávid király számadást készít a különféle szolgálatokba beosztott emberekről. Többek között a kapuőrökről és a templom kincseinek őreiről. Körülbelül úgy nézet ki ez a 26. fejezet, hogy: nevek, nevek, nevek, ezek mind erős és bátor férfiak, és újra nevek, és nevek, ezek is erős bátor férfiak. Többször is visszatért ez az „erős bátor férfiak” kifejezés, de számomra már elsőre is egy fricska volt.

– Igen.

Mikor erről faggattam Istent vagy három történet jött föl bennem a régi életemből. Ezek közül megosztok egyet: 

Olyan 16 éves lehettem, még a szakmunkás képzőbe jártam, dízelmozdony-szerelőnek tanultam. Emlékszem a gyakorlati oktatáson rendszeresen a mosóba osztottak ahol a mozdonyok alkatrészeit kellett gázolajban mosnom, például hengerfejeket, perselyeket és egyéb olyan alkatrészeket, amikről fogalmam nem volt, hogy micsodák.

De aznap hoztak finom illatú habos mosószert és nekem azzal kellett dolgoznom. A munkások literszámra töltötték flakonjaikba, természetesen mi tanulók is szerettünk volna vinni belőle, csak nekünk nem volt üvegünk.

Egyedül Norbi talált egy citromleves üveget, amit meg is töltöttem, és elindultam az értékes mosószerrel, hogy oda adom neki. Mikor összefutottam a műhelyben Attilával, aki elkérte tőlem Norbi flakonját.

– Majd azt mondod neki, hogy elhagytad, vagy véletlenül összetörted. Oksa?

Nem tudom miért, de beleegyeztem. Attilának adtam a mosószert, Norbinak pedig a szemébe hazudtam.

Amikor vége lett a gyakorlati oktatásnak vissza mentem a tanműhelybe, mert ott szoktunk gyülekezni. Amint beléptem a terembe rögtön észrevettem Norbi előtt az asztalán ott volt a flakonja. Attila pedig szégyenlős mosollyal lapított a helyén.

Tudtam, hogy végem van. Most aztán halálra fognak szekálni az osztálytársaim. Nem is szóltam semmit, hiába való lett volna. Igazából semmi új nem történt, mert rendszeresen szoktak piszkálni, csak eddig nem igazán volt rá indokuk. Na, de most, hogy kiderült mekkorát hazudtam Norbinak, minden okuk meg volt rá, hogy ne kíméljenek.

El is kezdték mondani a szidalmaikat, én továbbra is remény vesztve, szótlanul tűrtem. Neki simultam a falnak, hogy ne tudjanak hátulról tockosokat adni. Közben az jutott eszembe: – bárcsak valaki kiállna mellettem. Tudom, hogy most hazudtam, és semennyire sem vagyok menő az osztályban, hiszen rendszeresen kapom a szekálásokat, és ráadásul időnként el is pityeredem, de mindezek ellenére milyen jó lenne, ha valaki úgy fogadna el, ahogy vagyok és a többiekkel szemben a pártomra állna.

Akkor ott a tanműhelyben valaki mellém állt, de nem az osztálytársak közül, nem is az oktató úr. Őt amúgy sem érdekelték ezek az ügyek. Viszont akkor ott valaki a pártomra állt, mert abba maradt a szekálás, és ezért a hazugságomért többet nem is piszkáltak.

Csak évekkel később mikor már hívő voltam, értettem meg, hogy ott aznap Isten állt mellém. Mert olyan volt az az őszinte kívánságom, mint egy elő megtérés az ismeretlen Istenhez. Hiszen beismertem a bűnömet, és alkalmatlan voltomat. Akartam, hogy valaki elfogadjon és segítsen rajtam, kimentsen abból a helyzetből.

Mivel akkor még nem hallottam Jézus Krisztus megtérésről szóló üzenetét, nem is tudatosan tettem ezeket, csak ösztönszerűen, de már ez is elég volt ahhoz, hogy az nap Isten mellém álljon.

A hitet sokféle képen definiálják, de szerintem, ha rá tudunk hangolódni egy adott szituációban arra, ahogyan Isten is szeretné, hogy gondolkodjunk arról a helyzetről, akkor hitben járunk, még ha nem is tesszük hozzá, hogy Jézus nevében, ámen.

2024 januárjában nem értettem mi van velem, csak úgy egyik napról a másikra elment minden életkedvem és így is maradt február közepéig. Ekkor már nem bírtam tovább, és megkérdeztem Istent miért vagyok lelkileg ilyen rottyon? 

– Alacsony az önbecsülésed – jött a válasz az Úrtól. Rögtön elhessegettem, mert csak egy kosza gondolatnak véltem. Ezután még kétszer kellett újból félre söpörnöm Isten szavát, mert nem hittem, hogy csak ennyi lehet a probléma.

 Szerencsére kis idő múlva ráeszméltem, hogy ez nem is az én gondolatom volt. Ekkor esett le, hogy Isten szólt, azért is ellenkeztem ennyire. Rögtön meg is cselekedtem, és elkezdtem arra gondolni, hogy értékes, jó szándékú ember vagyok, akinek helye van a világban, közben elkezdett visszatérni az életkedvem.

 Sajnos ugyan ez év nyarán pár hétig ismét megzuhantam lelkileg, oda lett minden örömöm. Pont ez idő tájt megismerkedhettem volna egy kedves lánnyal, de elügyetlenkedtem, mert kevésnek éreztem magam. Isten pedig újra elmondta, hogy „alacsony az önbecsülésed”. Tudtam, hogy az Úrtól van ez a kijelentés, mert ez alkalommal is azonnal helyre állított, amint az önmagamról való gondolkodást megváltoztattam.

 Nem akartam kekeckedni Istennel, de kíváncsi lettem, hol van benne a Bibliában, hogy egy hívőnek legyen egészséges önbecsülése? Mert Kenneth E. Hagin azt tanítja, ha Isten szól hozzád, akkor azt legalább két igével alá is támasztja. Ráadásul az egyik ige Újszövetségből legyen. Bevallom hiába törtem a fejemet, egy igét se tudtam volna mutatni az önbecsülésről.

 Miután már csak Istentől vártam a választ, észrevettem, hogy napok óta nem hagy nyugodni egy Bibliai történet. Mégpedig az, amikor megkérdezték Jézust: melyik a nagy parancsolat? Jézus pedig nem csak az első nagy parancsot mondja el, hanem elárulja a másodikat is: (Máté 22:39) „a második pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat mint magadat.” Megnéztem a szótárban, hogy mi az ógörög megfelelője a „szeresd” szónak. Azt írja „agapaó” aminek elég sok jelentése van többek között: értékel, sokra tart.

 Ekkor ért a megvilágosodás! Sosem értettem, hogy is illeszkedik bele a Biblia önmegtartóztató felfogásába önmagunk szeretése. Ezt egy kényeztető, hedonista dologként tudtam elképzelni, mint ahogyan azt a világ, és a reklámok is sugallják. Viszont, ha az előbb említett jelentésével nézem, akkor ön magunk szeretése nem egy testi kényeztetést jelent, hanem azt, hogy értékes embernek tartom magamat.

 Nálam ez a szeresd felebarátodat, mint önmagadat elv úgy szokott működni, mint egy mérleg, amennyire kevésnek látom saját magam, annyira túlértékelek másokat. – Persze, tudom nem túl bölcs dolog a második nagy parancs ellen vétkezni. Ez egy elég fontos dolog mivel négyszer is megtaláltam az Újszövetségben ezt az igét (Máté 22:39, Márk 12:31, Lukács 10:27, és Galaták 5:14).

 Ráadásul azt vettem észre magamon, ha van egy kis önbecsülésem, akkor sokkal könnyebben peregnek le rólam a sértések, és teszem túl magam rossz dolgokon. Olyan mintha egy páncél lenne rajtam, ami megóvja a lelkemet a felesleges fájdalmaktól. Hogy ez most hasonlítható-e az igazságnak mellvasához (Efézus 6:14)? – Na, azt nem tudom.

2014 karácsonya előtt pár nappal felhívott kedves cimborám Paul, mert olyan dolog történt vele, hogy csuda. Eddig még soha nem hallotta Istent hallható hangon szólni, pedig már több mint húsz éve megtért Jézus Krisztushoz. Annyira felkavarta őt ez az élmény, hogy azonnal találkoznunk kellett, mert a telefonban nem volt hajlandó elmondani.

2024 tavaszán meghalt anyukám. Ezután a gyülekezetben a legelső prédikáció, amit hallottam arról szólt, hogy aki nem tér meg Jézushoz az végül a pokolban fog égni örökké.

 "Kép forrása: OpenAI DALL E"

2012 nyár végén rájöttem, hogy Isten sokkal jobban szeret, mint azt addig gondoltam volna. Sőt nem csak engem szeret sokkal jobban, hanem mindenkit. Na, ez ám a kijelentés! Mivel nem is igazán hittem addig, hogy Isten képes lenne csak úgy szeretni, egy magamfajta botladozó keresztényt.

2010 márciusában történt, hogy egy csinos kolléganőmből aktmodell lett. Akkor még egy gyorsétteremben dolgoztam váltott műszakban. Éppen reggel hatra mentem, amikor kedves kollégám Norbert a konyhaajtóban azzal fogadott, hogy láttam e már az újságot, mert benne van Annácska kolleginánk fotója

2013-ban megkérdeztem Istent, hogy miért nem kerültem még be a helyi gyülekezetünk dicsőítő csapatába, mint szólógitáros. Mivel kedves jó barátom Paul, már egy éve ott állhatott ezen a poszton, és gyakorta mondogatta,hogy szükség lenne még egy ügyes gitárosra.

2006-7-es szilveszterét Paul unszolására egy teljes evangéliumi közösségben töltöttem. Mert akkor már egy éve megtértem Jézus Krisztushoz, és kedves barátom szerint, egy komoly keresztény már nem világi buliban búcsúztatja az óévet. Utólag azt mondom jó ötlet volt, mert Isten megválaszolta ott egy kérdésemet.

Miután apukám meghalt ránk maradt a kert művelése anyukámmal. Egy ideje már szemeztem apám rotakapájával (Robi 150-es) tudtam, hogy szükség lesz rá. Napokkal előtte elkezdtem felkészíteni a feladatra: kitakarítottam a karburátorát, a benzinszűrőjét, a légszűrőjét, és bekevertem két liter keveréket.Egy langyos kora tavaszi délután elérkezett a pillanat, hogy berántsam apukám masináját, de hiába húztam elemi erővel, semmi nem történt. Körülbelül másfél órát kínlódtam vele, és a kezdeti idegességtől az elborult dührohamig végig éltem az érzelmeket. Mindeközben anyukám negyedóránként érdeklődött a teraszról: