2006-7-es szilveszterét Paul unszolására egy teljes evangéliumi közösségben töltöttem. Mert akkor már egy éve megtértem Jézus Krisztushoz, és kedves barátom szerint, egy komoly keresztény már nem világi buliban búcsúztatja az óévet. Utólag azt mondom jó ötlet volt, mert Isten megválaszolta ott egy kérdésemet.

Gusztávtól hallottam először az evangéliumot, és ő rajta keresztül ismertem meg Pault is. Miután megtértem Gusztáv volt az, aki elkezdett okítani a keresztény életre. Akkortájt kedves mentorom már teljesen elhatárolódott a helyi gyülekezettől, és a Pesti közösség felé is kezdett kritikus lenni. Több dolgot is helytelenített, amit én frissen megtért keresztényként nem értettem, de volt valami, ami nagyon megkevert, nem csak engem, még több éve hívő Paul cimborámat is.  

Szóval Gusztáv azt mondta, hogy ő már nem énekel minden dicséretet, amit a gyülekezetben hallott. Mert van olyan dal is, amivel megátkozhatjuk magunkat. Na, erre már felkaptuk a fejünket Paul-lal.

– Biztosan ismeritek a „Babilon folyóvizeinél” című dicséretet. Akkor a refrént is tudjátok? „Ha elfeledkezem rólad Jeruzsálem, felejtkezzék el rólam az én jobb kezem, nyelvem tapadjon ínyemhez, ha elfeledkezem rólad Jeruzsálem.” – Itt Gusztáv tartott egy kis hatásszünetet – Valljátok be, hogy nem gondoltok folyton Jeruzsálemre. Elfelejtkeztek időnként róla. Ne hogy azt higgyétek, hogy én nem, mert én se emlékezem folyton Jeruzsálemre. Emiatt nem akarok lebénulni a fél karomra, vagy megnémulni örökre, ezért ezt a dicséretet inkább kihagyom.

Csekély tudásommal nem tudtam vitába szállni Gusztávval, de éreztem, hogy ez nem így van. Ráadásul ennek a dalnak az eredetije benn van a Bibliában, méghozzá a 137. Zsoltár. Akkor csak nem hoz ránk átkot, ha ezt énekeljük.

A megoldást erre a kérdésre a szilveszter este hozta el. Paul barátom nagyon lelkesen készült, még kocsival is eljött értem. Útközben mesélt nekem erről a közösségről, hogy anno, még a mi gyülinkből váltak ki, ezért nagyon kedvesek lesznek velünk, hiszen testvéreink az Úrban. Bevallom én azért egy kicsit izgultam, hogy hová is megyünk, de aztán egy olyan helyre csöppentünk, ahol azt érezhettük, hogy körülöttünk forog az egész világ. Nagyon vendégszeretőek voltak. A gyülekezet pásztora szakított ránk nem kevés időt, és ő maga vezetett körbe minket az újonnan épített közösségi házon. Miután megmutatott minden helyiséget, termet, személyesen bíztatott minket az ételekkel megrakott asztaloknál, hogy fogyasszunk csak kedvünkre, pedig még egy zacskó ropit sem hoztunk.

Kicsit kérettük magunkat az illem kedvéért a roskadásig telepakolt asztalok előtt toporogva. Volt azokon minden: sült húsok, köretek, salátástálak, üdítők, na, és sütemények. Rövidesen engedtünk vendéglátónk unszolásának és Paul egy szép szelet gyümölcs tortával, én pedig egy szerény hatlapos szelettel nyitottam az estét…

Éjfél után izraeli dalokat játszott a dicséretzenekar, és akik az Úrért igazán hevültek bekapcsolódtak a körtáncba. Paul és én tisztes távolból néztük az ünneplő sokaságot, amikor elkezdték játszani Gusztáv tiltólistás dalát a „Babilon folyóvizeinél…” kezdetűt. Figyeltem Pault, hogy ezt a dalt ő nem énekelte. Szerintem hitt Gusztávnak és félt nehogy tényleg lebénuljon a Jobb keze és ráadásul még meg is némuljon. Én viszont a magam módján alig hallhatóan, már csak azért is elkezdtem énekelni. Isten csak nem akar kiszúrni velünk, ő egy jó Atya.

Amikor végig énekeltem a kérdéses refrént éreztem, hogy valami rám cseppent. Rögtön fölnéztem, és megállapítottam, hogy ennyit az új épületről: beázik a plafon, de a következő pillanatban végig folyt rajtam valami és már mondtam is a választ mellettem álldogáló cimborámnak:

– Annak idején úgy imádkoztak a zsidók Istenhez, hogy felmentek Jeruzsálembe és ott a templomban felemelték a jobb kezüket, és szájukkal kimondták az imádságot. Ezért Jeruzsálem az imádságot jelképezi. Mikor ezt a dalt írták a babiloni fogságban voltak, és nem mehettek Jeruzsálembe, de nem feledkeztek el az Úr imádásáról. Ezért jobb kezük legfontosabb feladatának azt tartották, hogy felemeljék Istenhez, és ha ezt nem teszik minek nekik a jobb kéz? És ha nem mondanak Istennek imádságot minek nekik a nyelvük?

Na, erről szólt ez a dal.

Természetesen nem ázott be az új gyülekezeti ház teteje, csak Isten érintett meg ebben a formában.